A győztesek

Köszöntjük az Európai Bizottság Gazdasági és Pénzügyi Főigazgatósága által „Mit jelent számunkra az euro?" címmel meghirdetett fotópályázat nyerteseit, akik a Cseh Köztársaságot, Franciaországot, Németországot, Magyarországot, Litvániát, Lengyelországot és Portugáliát képviselik. Mind a hét csapat meghívást kapott május 25-ére a nagy presztízsű Brüsszeli Gazdasági Fórumra, ahol átvehetik a győzteseknek járó oklevelet – amely mellett a csapatok minden tagját egy-egy Pen Drive professzionális digitális rajztábla is megilleti.

És bár minden versenynek csak egy igazi győztese lehet, a hét döntős pályamű fényképészeti és művészi színvonalát látván fogalmat alkothatunk arról, milyen nehéz dolga lehetett a zsűrinek  a fődíjas alkotás kiválasztásában. Végül mégis megszületett a döntés, mely szerint „összesítésben” a fotópályázat nyertese a portugál Os matadors csapat lett.

Az Os matadors csapat fényképészeti tudásáról és művészi érzékről egyaránt tanúskodó győztes alkotása, amelyért minden csapattagot egy-egy Nikon D3000 tükörreflexes digitális fényképezőgéppel is megjutalmaznak, leginkább azzal vívta ki a zsűritagok elismerését, hogy kitűnően sikerült megragadnia az euró lényegét és Európa életében játszott  jelentőségét. A verseny végeztével immár nyugodtan hátradőlhetünk és gyönyörködhetünk a fődíjas pályaműben, a másik hat döntőbe jutott alkotásban – és közben persze ne feledkezzünk el a további húsz pályázó képeiről sem. Mindannyiuknak szívből gratulálunk!

  • A győztesek
  • Portugália
  • Portugália

 

Az EU 7 győztes csapata